Kutatási igazgatóság
A Zsigmond Király Főiskola oktatási, kutatási és innovációs tevékenysége
A Zsigmond Király Főiskola fiatal, 2001-ben alapított felsőoktatási intézmény, amely ugyanakkor az elmúlt években komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy tananyagfejlesztő- és kutatóműhelyként is bekapcsolódjon a hazai és a nemzetközi tudományos életbe.
A Zsigmond Király Főiskolán jelenleg három képzési program keretében folyik főiskolai szintű képzés (a nemzetközi kapcsolatok szakreferens szakon, a humánerőforrás-menedzser szakon, valamint a kommunikáció-művelődésszervező szakpáron). 2006 szeptemberétől kilenc szakon indult BA-képzés az üzleti, a társadalomtudományi és a bölcsészettudományi képzési ágon, andragógia, emberi erőforrások, gazdálkodási menedzsment, kommunikáció- és médiatudomány, nemzetközi gazdálkodás, nemzetközi tanulmányok, pénzügy és számvitel, politológia és szabad bölcsészet szakon. 2007 őszétől a szociológia BA-szak mellett két mesterszintű képzés is megjelent: a Vallástudomány MA és a Politológia MA. 2008 szeptemberétől újabb két MA szakkal a Nemzetközi tanulmányok és Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szakokkal bővült a főiskola oktatási kínálata.
Intézményünk az ISO 9001:2000 szerinti minőségirányítási rendszer alapján működik. A 2007-2008-as tanév második szemeszterében a Zsigmond Király Főiskolán nappali tagozaton 1252, levelező képzésen 2390 hallgató - összesen 3642 diák - tanult.
A Zsigmond Király Főiskola a Magyar Tudományos Akadémia a társadalomtudományok területén működő kutatóintézetével szoros együttműködési kapcsolatot alakított ki. Az MTA Politikatudományok, Szociológiai Kutató és MTA Világgazdasági Kutató intézetek kihelyezett tanszéket működtetnek a főiskolán,k közös kutatási projekteket valósítanak meg, illetve a kutatók részt vesznek az oktatásban is.
A Zsigmond Király Főiskola három kutatóközpontot működtet, továbbá oktatói is részt vesznek más intézményekkel közösen különféle kutatásokban.
Kapcsolat: tkk@zskf.hu




