Tudományos élet

Informatikai Kutatóközpont

A ZSKF Informatikai Kutatóközpontja formálisan 2009 szeptemberében alakult meg. Elősegítendő az oktatók felkészültségét, a Főiskolán folyó informatikai oktatás köré csoportosult oktatók tanszéki keretek között informálisan már 2005-től megosztották egymással az informatika tudomány területén végzett kutatásaikat. Egyfelől a főállású minősített informatika oktatók arányának növekedése, másfelől a Gazdaságinformatikus szak akkreditációja adott nagy lökést a kutatócsoport hivatalos megalakulásának.

Elképzelésünk szerint a kutatóközpont nyitott, műhelyjellegű. Szeretnénk külső, az iparban és más felsőoktatási intézményekben dolgozó szakembereket, előadókat is megnyerni arra, hogy alkotó módon vegyenek részt rendezvényeinken. A kutatócsoport tudományos összejöveteleire a főiskola hallgatóit is elvárjuk. Az induló Gazdaságinformatikus szak magas szintű oktatása megköveteli, hogy oktatóink kutatómunkájukkal is elősegítsék saját témaköreikben a képzések szakszerűségének, versenyképességének és eredményességének növelését.

Tevékenységünkkel élővé kívánjuk tenni a Főiskolánkon működő különböző intézeti és intézetközi kutatócsoportok közötti kapcsolatokat, így a magunk részéről lehetővé tesszük, hogy kutatásainkba más kutatóközpontok kutatói is bekapcsolódjanak. Csoportunk legfőbb célja, hogy kutatási eredményeink mihamarabb megjelenjenek informatikai tárgyaink oktatásában is.

Ismert, hogy az informatika tudománya viharos sebességgel fejlődik, elsősorban a prompt gyakorlati alkalmazásnak köszönhetően. A magyar informatikusok és informatikai fejlesztőcégek – programozóktól a rendszerfejlesztőkig – világszerte elismertek, így kutatásaik és fejlesztéseik trendjeinek megismerése kutatócsoportunk elsődleges feladatai közé tartozik.

Kapcsolat: horvath.katalin@zskf.hu


Nyugdíjasok Óbudai Akadémiája

A Zsigmond Király Főiskola a hazai idősoktatás egyik fellegvára. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a főiskolások több szakon is tanulhatnak az idősekről, hanem azt is, hogy az országban elsőként itt végeznek olyan hallgatók, akik hivatalosan is felnőttképzései szakember mesterdiplomát kapnak.

Nyelvvizsgaközpont

A ZsKF-en kihelyezett BME nyelvvizsgaközpont található.

Újságok

A ZsKF saját kiadású szakmai és szórakoztató kiadványai egy helyen.

Közhasznúsági információk

Szenátusi határozatok, szabályzatok, támogatások.