További képzések

Önkormányzati kommunikáció

A két éves képzésen a hallgatók már meglévő ismereteiket bővítik a magyarországi önkormányzatokat és azok kommunikációját illetően. Megtanulják a közigazgatás jogi alapismereteit, az önkormányzatok működését, finanszírozását, a válságmenedzselés alapvető jellemzőit. Ezek mellett vezetési és szervezési ismereteket szereznek, szociológiai alapképzésben részesülnek, de a "médiás" tantárgyakra: a kommunikáció-elméletre, a sajtótörténetre, a médiaismeretekre, illetve a marketing és pr-kommunikációra is nagy hangsúly helyeződik.
A képzésben számos mai és korábbi önkormányzati dolgozó (jegyző, irodavezető, polgármester, frakcióvezető, képviselő, stb.) vesz rész tanárként, ezért különös tekintettel ajánlhatjuk a továbbképzést a diplomával már rendelkező önkormányzati képviselőknek, a kisebbségi önkormányzati képviselőknek, az önkormányzati dolgozóknak, sajtóreferenseknek, illetve önkormányzati lapok szerkesztőinek.
A képzésben való részvétel feltétele felsőoktatásban szerzett diploma, amely után a 120 kredites, négyféléves továbbképzés nagyobb lehetőséget ad az önkormányzati munkaerőpiac irodai és újságírói állásai betöltésére, illetve a képviselők számára jobb eligazítást ad az önkormányzati munkában.

A szakirányú továbbképzési szak megnevezése:

önkormányzati kommunikáció

A szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

önkormányzati kommunikátor

A szakirányú továbbképzés képzési területe:

társadalomtudomány

A szakirányú továbbképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

A szakirányú továbbképzésre az vehető fel, aki a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítási eljárás rendjéről szóló 289/2005. (XII. 22.) Kormány rendelet 1. számú mellékletében meghatározott bölcsészettudomány, gazdaságtudományok, jogi és igazgatási, pedagógusképzés, illetve társadalomtudomány képzési területen megszerzett alapfokozatú végzetséggel rendelkezik.

A képzési idő: 4 félév

A szakképzettség megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 120 kredit

A szakirányú továbbképzés képzési célja:

A szakirányú továbbképzés célja olyan közigazgatásban dolgozó szakemberek képzése, akik az önkormányzat alkalmazottjaként egy személyben képesek az önkormányzat belső és külső kommunikációs kapcsolatainak, egységes arculatának kialakítására, s az egyes önkormányzati döntések különböző szintű – politikai, kulturális és társadalmi – elfogadtatására.

A szakirányú továbbképzés során elsajátítandó kompetenciák, tudáselemek, megszerezhető ismeretek, személyes adottságok, készségek, a szakképzettség alkalmazása konkrét környezetben, tevékenységrendszerben:

A szakirányú továbbképzésen végzettek ismerik:

  • az alapvető jogi ismereteket,
  • az önkormányzatok működésének, finanszírozásának alapvető kérdéseit, összefüggéseit,
  • a korszerű közigazgatási ügyfélszolgálatok működését,
  • a közmenedzsment alapjait,
  • a közszolgálati jog alapvető szabályait, összefüggéseit,
  • vezetési és szervezési ismereteket,
  • magyar társadalom szociológiai szerkezetét, a jelentősebb társadalmi csoportokat, pártok és szervezetek fő jellemzőit,
  • a szervezetszociológia alapjait, a szervezetszociológiai kutatások főbb eredményeit,
  • a közigazgatási munka pszichológiájának alapvető jellemzőit,
  • a kommunikáció, a kommunikációs eszközök a kommunikációs rendszerek és a kommunikációs stratégiák fogalmát, működése értelmezését, a hatások felmérését, értékelését, hasznosítását,
  • a magyar írott sajtó történetét, az olvasóközönség kialakulását és differenciálódását, a jellegzetes újságműfajok kialakulását és fejlődését,
  • a marketingkommunikációval kapcsolatos elméleti ismereteket és azok gyakorlati alkalmazását,
  • a különböző médiamodelleket, különös tekintettel a médiapiac jellemzőire, a fő ágazatok sajátosságainak tekintetében (újság, rádió, televízió), a médiapiac különböző ágazatait,
  • a tömegkommunikáció jogi aspektusait: sajtójog, a telekommunikációs jog, a személyiségi jog, az adatvédelmi és a közérdekű információk nyilvánosságával kapcsolatos meglévő és készülő törvényeket,
  • a sajtóetika alapvető ismereteit.

A szakirányú továbbképzésen végzettek alkalmasak:

  • az önkormányzat médiával, partnerszervezetekkel, egyes állampolgárokkal, ügyfelekkel való kapcsolatainak kiépítésére,
  • az önkormányzathoz szakmailag kapcsolódó szervekről (kormányzati szervek, más önkormányzatok, önkormányzati fenntartású intézmények, gazdasági társaságok, civil szervezetek) aktuális, naprakész információk gyűjtésére, rendszerezésére, velük való kapcsolattartás megszervezésére
  • az önkormányzat munkatársai számára kommunikációs tréningek szervezésére,
  • az önkormányzat működésével kapcsolatos szervezeti, szakmai, valamint civil kommunikációs zavarok kezelésére,
  • az önkormányzattal kapcsolatos médiafigyelésre, az önkormányzattal kapcsolatos információk dokumentálása, az információs környezet változásainak elemzésére,
  • A sajtóval, reklámirodával, médiaügynökségekkel, hírszolgálatokkal való kapcsolattartásra,
  • sajtókonferenciák szervezésére,
  • az önkormányzat belső hierarchia szintjei közötti információk áramlásának elősegítésére,
  • az önkormányzat arculatának kialakításában való részvételre,
  • az ügyfél-elégedettség mérésére és elemzésére.

A szakképzettség gyakorlásához szükséges személyes adottságok és készségek:

  • stratégiai gondolkodásmód,
  • kiváló kommunikációs készség, íráskészség,
  • önálló munkavégzésre való alkalmasság,
  • kreativitás, rugalmasság,
  • jó logikai, átlátó készség,
  • információfeldolgozási képesség,
  • a társadalmi környezettel, igényekkel szembeni érzékenység,
  • elkötelezettség és igény az írás-, kifejezőkészség továbbfejlesztésében,
  • igény az élethosszig tartó szakmai továbbképzésre,
  • alkalmasság az együttműködésre, a csoportmunkában való részvételre.

A szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök, a főbb ismeretkörökhöz rendelt kreditértékek:

A szakképzettség szempontjából meghatározó ismereteket, az alapismereti és szakismereti, illetve a kiegészítő ismeretek modul tantárgyai biztosítják. Az alapismereti modul a szakképzettség szempontjából meghatározó alapozó tantárgyakat foglalja magába, 160 tanóra terjedelemben, 40 kredit-értékkel. A szakismereti modul a szakképzetség szempontjából azokat a meghatározó szakmai ismereteket öleli fel 270 tanóra terjedelemben, 54 kreditértékkel, melyek speciálisan biztosítják az önkormányzati kommunikáció egyes szakterületeinek elsajátítását. A kiegészítő ismeretek modul 80 tanóra terjedelemben, 16 kreditértékkel az önkormányzati kommunikáció területével szoros kapcsolatban álló egyéb szakterületek aktuális ismereteit öleli fel.

A szakdolgozat kredit-értéke: 10 kredit

Részvétel feltétele:

Legalább alapképzésben szerzett oklevél jogi és igazgatási, bölcsészettudomány, társadalomtudomány, gazdaságtudományok, pedagógusképzés vagy hitéleti képzési területen.

Kapcsolattartó/szakfelelős:

Dr. Jászberényi József, cím: 1300 Budapest, Pf.:47., tel/fax: (1) 454-7600/147, e-mail: kmi@zskf.hu

Csatolandó dokumentumok:

oklevélmásolat, valamint önéletrajz, nyelvvizsgabizonyítvány másolata, igazolványkép, válaszboríték.


Nyugdíjasok Óbudai Akadémiája

A Zsigmond Király Főiskola a hazai idősoktatás egyik fellegvára. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a főiskolások több szakon is tanulhatnak az idősekről, hanem azt is, hogy az országban elsőként itt végeznek olyan hallgatók, akik hivatalosan is felnőttképzései szakember mesterdiplomát kapnak.

Nyelvvizsgaközpont

A ZsKF-en kihelyezett BME nyelvvizsgaközpont található.

Újságok

A ZsKF saját kiadású szakmai és szórakoztató kiadványai egy helyen.

Közhasznúsági információk

Szenátusi határozatok, szabályzatok, támogatások.