Képzések

Nemzetközi gazdálkodás alapszak

Közgazdász nemzetközi gazdálkodási alapszakon

Az Európai Unió tagjaként, nyitott gazdaságként Magyarországon a foglalkoztatók szinte minden gazdasági-társadalmi szegmensben egyre jobban igénylik a nemzetközi kapcsolatokban, az Európai Unió ügyeiben és a diplomácia kérdéseiben jártas, nyelvet beszélő, jó kommunikációs készséggel bíró, sokoldalúan képzett szakembereket. A Nemzetközi Gazdálkodás szak tananyaga éppen az ilyen szakemberek képzését célozza.

A szakon folyó oktatás erőssége, hogy a szükséges elmélet alapok és szakirányú ismeretek magas szintű oktatása mellett nagy súlyt helyezünk a gyakorlati tudás megszerzésére is. Diákjainknak segítséget nyújtunk abban, hogy diplomájuk kézhezvételekor már több hónapos, aktív gyakorlatot tudhassanak maguk mögött, többnyire neves közép-, nagy- és multinacionális vállalatoknál, az Európai Parlamentnél, önkormányzatoknál, kutatóintézetekben, a médiában, stb., de az EU programjaihoz kapcsolódva lehetőség van arra is, hogy külföldön vegyenek részt részképzésben. Diákjaink tudományos fejlődését a TDK-munka segítésén túl szakmai konferenciák szervezésével, kiadványok készítésével is előmozdítjuk, biztosítva számukra az előadás, publikálás lehetőségét.

A Nemzetközi Gazdálkodás szakot azoknak ajánljuk, akik megalapozott nemzetközi ismeretekkel rendelkező üzleti szférában működő vagy elemző közgazdászok kívánnak lenni, érdeklődnek a világgazdaság, az Európai Unió, a diplomácia, a nemzetközi kapcsolatteremtés, a nemzetközi szervezetek működése iránt.

A szakon oktatott főbb témakörök

nemzetközi tárgyalás, EU-diplomácia, diplomácia-történet, nemzetközi marketing, transznacionális társaságok, nemzetközi pénzügyek, nemzetközi etikett, protokoll, kultúraközi kommunikáció, közkapcsolati ismeretek, politikai kommunikáció, EU-gazdaságtan, vezetői számvitel, kontrolling, EU regionális politika, EU jogi ismeretek, nemzetközi politikai gazdaságtan, nemzetközi gazdálkodó szervezetek.

Munkaerő-piaci lehetőségek

multinacionális vállalatoknál lévő munkakörök, európai uniós köztisztviselő, EU-pályázatírás, gazdasági lobbi, nemzetközi kapcsolatok szakértő, intézményi kommunikáció, politikai elemzés, vállalati tanácsadás, külpolitikai és gazdasági szakújságírás, vezetés- és szervezetfejlesztés.

A szakmai gyakorlat helyszínei

multinacionális vállalatok, külkereskedelmi képviseletek, gazdasági kamarák, gazdasági minisztérium, Pénzügyminisztérium, Európai Parlament (Brüsszel), Magyar Tudományos Akadémia, magyar gazdálkodó szervezetek, önkormányzati hivatalok, vállalatok, nemzetközi közalapítványok.

Általános tudnivalók a szakról

  • képzési forma, tagozat: nappali és levelező tagozat
  • képzési idő: 6 félév
  • gyakorlati idő: 1 félév
  • A diploma megnevezése: közgazdász nemzetközi gazdálkodási alapszakon

Részletes információ

Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézet - gvi@zskf.hu

Képzési és kimeneteli követelmények

A Nemzetközi gazdálkodás BA szak levelező tagozaton 190.000 Ft / szemeszter, nappali tagozaton pedig 210.000 Ft / szemeszter a 2012 szeptemberében induló képzések esetén.


Nyugdíjasok Óbudai Akadémiája

A Zsigmond Király Főiskola a hazai idősoktatás egyik fellegvára. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a főiskolások több szakon is tanulhatnak az idősekről, hanem azt is, hogy az országban elsőként itt végeznek olyan hallgatók, akik hivatalosan is felnőttképzései szakember mesterdiplomát kapnak.

Nyelvvizsgaközpont

A ZsKF-en kihelyezett BME nyelvvizsgaközpont található.

Újságok

A ZsKF saját kiadású szakmai és szórakoztató kiadványai egy helyen.

Közhasznúsági információk

Szenátusi határozatok, szabályzatok, támogatások.