Felvételizőknek

Miért épp a ZsKF?

  • A 2000-ben kizárólag magyar magántőkével létrehozott Zsigmond Király Főiskola nemzeti modernizációs profilú intézmény, amelynek alapítását, illetőleg az akkreditált szakok indítását a munkaerő-piaci felmérések és a minőségi képzésekre mutatkozó jelentős kereslet indokolta.
  • A ZSKF az Európai Unió által támogatott „élethosszig tartó tanulás” jegyében építette fel képzési kínálatát négy tudományterületen – bölcsészettudomány, gazdaságtudomány, informatika valamint társadalomtudomány – 11 alapszakon és 6 mesterszakon, minden tekintetben figyelembe véve a rohamosan változó munkáltatói igényeket.
  • A hagyományos képzési formákon túl innovatív megoldásokat is alkalmazunk az oktatásban. Ilyenek például a kompetencia-felméréseket követő, személyre szabott, tréningalapú képzések, amelyek felölelik a személyiségfejlesztés, a konfliktuskezelés, a kommunikáció területét, valamint a tárgyalási helyzetek és a karrier problémakörét.
  • Ezzel párhuzamosan pedig jól felszerelt, aktívan használt és kihasznált televíziós és rádióstúdióval, egyéb tanműhelyekkel, nyelvi illetve informatikai laborokkal várjuk a tudásra szomjazókat.
  • Rendszereink „zöldek”: arra törekedtünk, hogy a lehető legkevesebb áramot használják.
  • A hallgatói ügyintézést online alapokra helyeztük, elkerülve ezzel a hosszú és kínos sorban állást.
  • Így, a gyakorlati oktatást előtérbe helyezve főiskolánk végzett hallgatóinak több mint 90%-a tud három hónapon belül diplomájának megfelelően elhelyezkedni (DPR alapján).
  • A ZsKF-en tíz oktatóból nyolc rendelkezik tudományos minősítéssel; ez Magyarországon szokatlanul jó arány. Ez az egyetlen hazai főiskola, amelynek rektora a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
  • Az oktatáson túl figyelmet szentelünk az oktatói/hallgatói kutatómunka támogatásának is, így több kutatóközpont is vizsgál politikai, geopolitikai, társadalmi, szociológiai vagy éppenséggel kommunikációs és vallási problémákat. Az eredményeket konferenciákon, illetve nyomtatott formában minden esetben közreadjuk.
  • A közösség formálása szakmai és szabadidős tekintetben egyaránt jelentős szerepet kap a Zsigmondos hallgatók életében. Hiszünk abban, hogy a kapcsolati tőke manapság a legértékesebb, amivel egy pályakezdő bírhat, így számos rendezvénnyel segítjük, hogy ismeretségek, barátságok, szakmai kapcsolatok sűrű hálója szövődjön hallgatók, oktatók és a munkaerőpiac képviselői között.
  • Teljes kontroll a minőség jegyében: a felsőoktatási intézmények sorában elsőként vezettük be teljes körűen az ISO 9001 minőségbiztosítási rendszert.
  • 50+, avagy nem csak a húszéveseké a világ! Elsők vagyunk abban is, hogy egyes szakokon – alkalmazkodva sajátos igényeikhez – külön tanulócsoportokat hoztunk létre ötven év feletti hallgatóink számára. Mert nem csak a húszéveseké a világ!
  • Immáron négy éves hagyományunkhoz híven a 2012 szeptemberi képzések esetében nem emelünk tandíjat az első évesek részére, a tanulmányokat támogató ösztöndíjakra minden Zsigmondos hallgató pályázhat.
  • Ezeknek köszönhetően intézményünk az elmúlt években megtízszerezte hallgatói számát, az országos felsőoktatási rangsorokban előrébb került, a magyar oktatási paletta megkerülhetetlen szereplője lett.
     

Nyugdíjasok Óbudai Akadémiája

A Zsigmond Király Főiskola a hazai idősoktatás egyik fellegvára. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a főiskolások több szakon is tanulhatnak az idősekről, hanem azt is, hogy az országban elsőként itt végeznek olyan hallgatók, akik hivatalosan is felnőttképzései szakember mesterdiplomát kapnak.

Nyelvvizsgaközpont

A ZsKF-en kihelyezett BME nyelvvizsgaközpont található.

Újságok

A ZsKF saját kiadású szakmai és szórakoztató kiadványai egy helyen.

Közhasznúsági információk

Szenátusi határozatok, szabályzatok, támogatások.