DPR a ZsKF-en

Míg néhány évtizeddel ezelőtt viszonylag könnyen eldönthette egy fiatal, hol, milyen diplomát érdemes megszerezni a magas jövedelem és egy biztos állás érdekében, ma már nagyon nehéz jó döntést hoznia. Nem sokkal könnyebb a friss diplomások helyzete sem, hiszen sokszor csak a végzés után szembesülnek azzal, hogy nem is olyan egyszerű az elhelyezkedés, problémákkal teli a beilleszkedés a munka világába. De a munkáltatók sem igazán elégedettek manapság, hiszen ebben a változó, válságokkal teli világban egyre nehezebb megfelelő diplomásokat találniuk, akik kellően felkészültek a rájuk váró feladatokra. Mindezek a kihívások elsősorban a felsőoktatás szereplőit érintik: hogyan oktassunk, milyen feladatokra készítsük fel hallgatóinkat? Egyetlen egyetem vagy főiskola sem teheti meg immáron, hogy ne foglalkozzon volt hallgatói sorsával, hiszen komoly a felelőssége abban, hogyan boldogulnak a diplomásai. Az egyik leghatékonyabb megoldást ezekre az újkeletű dilemmákra a „Diplomás Pályakövető Rendszer” (a „DPR”) kínálja.

Mi is ez valójában? Egy olyan új rendszer bevezetéséről van szó, amelyet a fejlettebb nyugati társadalmakban már jól ismernek, nálunk a 2005. évi felsőoktatási törvény írja elő minden intézmény számára. Arra kötelezi az egyetemeket és főiskolákat, hogy „kísérjék figyelemmel azoknak a munkaerőpiaci helyzetét, akik náluk szereztek bizonyítványt, oklevelet”, azaz keressék fel végzett hallgatóikat, és „önkéntes adatszolgáltatás alapján” gyűjtsék össze tapasztalataikat, majd számoljanak be arról, hogyan helyezkedtek el, mi lett a sorsuk. Ezek a vizsgálatok kiterjednek az aktív hallgatókra is: motivációik, elégedettségük szintén fontos részét képezik a felsőoktatási intézmények hatékony működésének. A formális feltételei tehát már adottak egy követéses rendszer kialakításának – de vajon hogy lehet megtölteni tartalommal? Alapvető kérdés ugyanis, hogy a DPR csak egy „kötelező penzum, melyet kipipálunk” (mindezek eredményeképpen egy „üres statisztikai számsor” keletkezik), avagy egy olyan értelmes feladat, amely hasznos információkat nyújt az érintetteknek!

A ZSKF-en különös jelentőséget tulajdonítunk ennek a kérdésnek. Évek óta azon dolgozunk, hogy minden lehetséges módon kiaknázzuk a követéses rendszer kínálta lehetőségeket. Tegyük hozzá: nagyon szerencsésen alakultak ehhez lehetőségeink, hiszen egy nagyszabású EU-pályázat (ROP.3.3.) révén 2006 óta építjük a Karrier Centrumunkat, az Alumni szolgáltatásainkat, ehhez kapcsolódóan végezzük kutatásainkat, folytatjuk kísérleteinket a ZSKF Társadalomtudományi Kutatóközpontjában. Abból indultunk ki, hogy a felsőoktatás alapvető feladatai között kitüntetett szerepet tölt be az aktív hallgatóink tudatos karrier-építése, elégedettsége, továbbá a kibocsátott hallgatóink minél sikeresebb beválása a munkaerőpiacon. Az a mi tevékenységünk minőségének legfőbb bizonyítéka, ha hallgatóink elégedettek intézményünkkel, illetve diplomásaink sikerrel illeszkednek be a munka világába.

De mit is jelent a hatékony pályakövetés, és ami még fontosabb: hogyan biztosítható? Elképzeléseink szerint „a kompetenciák nyelvén” kialakíthatunk egy olyan „párbeszédet” a felsőoktatás főszereplői között, amelyből mindannyian sokat profitálhatunk. Induljunk ki abból, hogy a munkaerőpiac a felsőoktatás egyfajta „megrendelője”: olyan diplomásokat keresnek, akik megfelelnek az elvárásaiknak. Elsődleges feladatunk tehát ezeknek az elvárásoknak a feltérképezése: milyen készségek, kompetenciák húzódnak meg egy-egy értelmiségi tevékenység mögött. Ha a munkáltató felvázolja számunkra ezeket a „kompetencia-térképeket” az adott munkakörökre vonatkozóan (például azt, hogy mit vár el egy andragógus végzettségűtől), akkor jó támpontokat kapunk ahhoz, hogy a „kimeneti elvárások” szempontjából elemezzük és javítsuk az oktatásunkat.

Ebben a folyamatban a következő lépés a végzett hallgatóink vizsgálata: ők hogyan ítélik meg, az egyes kompetenciák kialakításához milyen segítséget kaptak a felsőoktatásban. Azaz a kilépésük pillanatában mely készségekkel milyen mértékben rendelkeztek. Legalább ilyen fontos, hogy beszámoljanak arról, miben tapasztaltak eltéréseket („túlképzés-alulképzés”) a munkavégzésük során. De beszámolhatnak arról is, milyen más tényezők, körülmények befolyásolták elhelyezkedésüket. Nem mindegy ugyanis, hogy a meglévő képességeiket hogyan tudták „eladni”, önmagukat „menedzselni”. Ezek a visszajelzéseik abban segítik a főiskolát, hogy a képzés szakmai szempontokból fejlessze: a „tananyagok nyelvére” lefordítva visszacsatoljuk a kompetenciák kialakításával kapcsolatos teendőinket, változtassunk az oktatáson. Ezen túlmenően arra is figyelmet fordítunk, ami a friss diplomásai elhelyezkedését, beválását segítheti: hogyan kell sikeresen kommunikálni a felvételi meghallgatás során, milyen legyen az önéletrajza, mire figyeljen, milyen ismeretekre van szüksége egy új munkahelyre bekerülve (a ZSKF Karrier Centrumának az ilyen jellegű fejlesztő tréningjei már folynak). Mindezeket kiegészítjük az aktív hallgatóink ún. „motivációs vizsgálataival”: milyen elképzeléseik, terveik vannak jövőbeli szakmájukat illetően. Ezen túl „szembesülnek” az elvárásokkal: a végzett hallgatók és munkáltatóik visszajelzéseivel, a kérdőíves vizsgálatunk során felmérhetik azt is, hol tartanak a leendő szakmájukhoz kapcsolódó kompetenciák elsajátításában.

Talán a fentiekből is kiderül: végzett hallgatóink kulcsszerepet játszanak ebben az egész folyamatban. Ők a legfontosabb „információs forrásaink”, hiszen jól ismerik az oktatási intézményt, bizonyos távolságból egyszerre látják „kívülről és belülről”, így jobban megítélhetik annak erényeit és hibáit. Szembesülve a munkaerőpiaci elvárásokkal, ők azok, akik „a kompetenciák nyelvén” leírhatják az oktatás során szerzett ismeretek és a munkahelyi elvárások viszonyát. Felhívhatják a figyelmünket azokra a hiányosságainkra, amelyek megnehezítették a beválásukat; avagy kiemelhetik erősségeinket, amelyek elősegítették a karrierjüket. Mindezek nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a ZSKF fejlessze oktatása minőségét, öregbítse hírnevét. Nagy segítsége jelent tehát a volt hallgatók visszajelzése tanáraiknak, de legalább ilyen fontos a főiskola mostani hallgatóinak!

Akik a legtöbbet profitálhatnak a DPR-ből: aktív hallgatóink! A diplomásaink visszajelzései alapján megújuló képzésünk számukra nyújt hatékonyabb lehetőségeket, szolgáltatásokat karrierjük építéséhez, sikeres elhelyezkedésükhöz. Már tanulmányaik alatt szembesülhetnek leendő munkáltatóik elvárásaival, felmérhetik készségeik, képességeik alakulását – tudatosabban kihasználhatják a tanulás éveit! Ugyanakkor rendszeresen nyomon követjük elvárásaikat a főiskola képzésével, szolgáltatásaival szemben, amelyeket összesítünk, majd továbbítjuk mindazoknak, akik alakítják a képzésüket, vezetik, szervezik a szolgáltatásokat.

ZSKF Társadalomtudományi KutatóKözpont
Konzorciumi DPR Kutatócsoport


Nyugdíjasok Óbudai Akadémiája

A Zsigmond Király Főiskola a hazai idősoktatás egyik fellegvára. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a főiskolások több szakon is tanulhatnak az idősekről, hanem azt is, hogy az országban elsőként itt végeznek olyan hallgatók, akik hivatalosan is felnőttképzései szakember mesterdiplomát kapnak.

Nyelvvizsgaközpont

A ZsKF-en kihelyezett BME nyelvvizsgaközpont található.

Újságok

A ZsKF saját kiadású szakmai és szórakoztató kiadványai egy helyen.

Közhasznúsági információk

Szenátusi határozatok, szabályzatok, támogatások.