A Főiskola szervezete

Idegennyelvi Lektorátus

„Annyi embert érsz, ahány nyelvet beszélsz" - vallották a rómaiak, ám a nyelvtudás és az ezt igazoló nyelvvizsga ma már nem csak a diploma átvételéhez, a felsőoktatási tanulmányok sikeres befejezéséhez szükséges, hanem sokkal inkább a kiélezett munakerőpiaci versenyben való sikeres ringbe szállás és a világ különböző kultúráiban való eligazodás egyik elengedhetetlen és talán legfontosabb eszköze. A nyelvtudás ma már nem a kiváltságosok privilégiuma, ismeretének hiánya - akár csak az informatikáé - funkcionális analfabetizmust eredményez.

A főiskolánkon folyó nyelvoktatás elsődleges célja az, hogy hallgatóinkat olyan magas szintű, gyakorlati nyelvtudáshoz juttassuk, mellyel jó esélyekkel veszik fel a kiélezett munkaerőpiacon a versenyt, és amely segítséget nyújt abban, hogy az Európai Unión belül a különböző idegen kultúrákat megismerjék, az adott országban a célnyelv birtokában boldoguljanak.

A főiskolán folyó nyelvi alapképzés (angol, német, nyelvek) nappali tagozatos diákjaink számára ingyenesen, míg a levelező tagozatos hallgató számára külön költségtérítés mellett vehető igénybe.

A nyelvi képzés 6 nyelven (angol, német, francia, spanyol, olasz, orosz) 12 általános alapképzési- és 2 szakmai (üzleti, gazdasági) szinten történik. A nyelvi képzés keretein belül minden hallgató megtalálhatja az általa választott szak kimeneti feltételeinek eléréséhez leginkább megfelelő képzési formát. Az alapképzés keretein belül a kezdő szinttől a középfokú nyelvvizsgára, illetve a középfokú nyelvvizsgától a felsőfokú nyelvvizsgára készítjük fel hallgatóinkat. A hallgatók félévente 52 órát fordíthatnak nyelvtanulásra 13 héten keresztül heti 1x4 vagy 2x2 órában.

2003 augusztusától a főiskola a BME akkreditált vizsgahelyeként angol, német, francia, spanyol és olasz nyelvekből általános, - továbbá angol nyelvből gazdasági nyelvvizsgákat is szervez. Minden nyelvvizsga időszakra szakavatott vizsgáztatók által vezetett felkészítő kurzusokat szervezünk.

Oktatói gárdánk lelkes, tapasztalt, fiatal, hallgatóbarát, diplomás, a szakmájukat magas szinten művelő tanárokból és anyanyelvi lektorokból áll.

A minőségi képzéshez magas szintű infrastruktúra nyújt mind az oktatók mind pedig a hallgatók számára hathatós segítséget a nyelvtanuláshoz. Intézményünk három felszerelt nyelvi laborral és közel 1500 kötetes idegen nyelvű könyvtárral várja leendő hallgatóit.

ZSKF IDEGENNYELVI LEKTORÁTUS HÍREK (archív)


Nyugdíjasok Óbudai Akadémiája

A Zsigmond Király Főiskola a hazai idősoktatás egyik fellegvára. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a főiskolások több szakon is tanulhatnak az idősekről, hanem azt is, hogy az országban elsőként itt végeznek olyan hallgatók, akik hivatalosan is felnőttképzései szakember mesterdiplomát kapnak.

Nyelvvizsgaközpont

A ZsKF-en kihelyezett BME nyelvvizsgaközpont található.

Újságok

A ZsKF saját kiadású szakmai és szórakoztató kiadványai egy helyen.

Közhasznúsági információk

Szenátusi határozatok, szabályzatok, támogatások.