Gazdaságinformatika Bsc
Az informatika a gazdasági fejlődés egyik húzó ágazatának tekinthető a fejlett és a fejlődő világban egyaránt. A munkaerő-piacon komoly igény van olyan szakemberek iránt, akik gazdasági ismereteik mellett kellően jártasak az informatika területén is.
A képzés célja gazdaságinformatikusok képzése, akik képesek az információs társadalom feltétel- és értékrendszerében a valós üzleti folyamatok, a folyamatokban rejlő informatikai vonatkozású problémák megértésére és megoldására. Rendelkeznek tehát a mai gazdasági környezetben szükséges közgazdasági ismeretekkel és az üzleti tevékenység viteléhez szükséges informatikai tudással is. A szak elvégzése után a szakemberek képesek az értékteremtő folyamatokat támogató informatikai feladatok menedzselésére, az információtechnológia korszerű lehetőségeit kihasználva a szervezetek tudásbázisának és üzleti intelligenciájának a növelésére. Ezzel hatékonyan tudnak hozzájárulni a szervezet eredményesebb működéséhez.
A gazdaságinformatikusok megfelelő ismeretekkel és jártassággal rendelkeznek a gazdasági tevékenységgel összefüggő informatikai problémák feltárására és megoldására, a vállalkozás számára szükséges informatikai alkalmazások kiválasztására, működtetésére és a működés elvárt minőségnek megfelelő felügyeletére. A képzés a közvetlenül hasznosítható ismeretek mellett a két kapcsolódó szakterület kellő mélységű elméleti tudásanyagának elsajátítására is koncentrál. Így az alapszak sikeres befejezése után a végzett szakemberek kellő mélységű elméleti ismeretekkel rendelkeznek a képzés mester szinten történő folytatásához is.
Az alapfokozat birtokában a gazdaságinformatikusok képesek:
- a közgazdasági és az informatikai szakterületek ismeretanyagának alkalmazására;
- az üzleti problémák megoldásának információtechnológiai támogatására;
- szakképzettségüknek megfelelő feladatok felelősségteljes végrehajtására;
- az adott szakterület új ismereteinek és eredményeinek a befogadására;
- folyamatos tanulásra, saját tudásuk bővítésére, új kompetenciák elsajátítására;
- kommunikációs készségük, tárgyalóképes idegennyelv-ismeretük birtokában partnerekkel, gazdasági, közgazdasági szakemberekkel, informatikai fejlesztéseket végző munkatársakkal való hatékony együttműködésre.
Az alapfokozat birtokában a gazdaságinformatikusok alkalmasak:
- üzleti folyamatok megértésére, elemzésére, a végrehajtást segítő szoftveralkalmazások tervezési munkáinak elvégzésére, egyszerűbb programozási feladatok végrehajtására;
- rendszerfejlesztési elvek és módszerek alkalmazására, fejlesztőeszközök (üzleti modellezés és/vagy számítógéppel támogatott fejlesztés eszközei) használatára;
- adatbázisok tervezésével, létrehozásával és menedzselésével kapcsolatos feladatok ellátására;
- a gazdasági alkalmazások adaptációjára, az IT-alkalmazások bevezetéséhez szükséges szervezeti változtatások kezdeményezésére, a végrehajtásban az együttműködésére;
- az üzleti és informatikai szakemberekkel együttműködve, felhasználva a leghatékonyabb IT-megoldásokat a gazdasági problémákra megoldási változatok készítésére, informatikai támogatás és/vagy fejlesztés kezdeményezésére, végrehajtására;
- a szervezet informatikai egységének menedzselésére, a működtetési kockázatok kezelésére, kisebb fejlesztési és üzemeltetési projektek tervezésére és irányítására, informatikai feladatok outsourcing megoldásaiban és auditálásában az együttműködésre;
- gazdasági alkalmazások működtetésére, felhasználói szolgáltatások ellátására (operatív, menedzsment-szintű és felsővezetői információigények meghatározására és kielégítésére, vállalatirányítási és döntéstámogató rendszerek használatára, kliens-szerver architektúrák és egyéb hálózati környezetek adat- és rendszermozgatási feladatainak ellátására).
A szakon oktatott témakörök
Az alapismeretek körében: Analízis, lineáris algebra, valószínűségszámítás, statisztika, operációkutatás, számítástudomány.
A gazdasági ismeretek témakörében: mikro- és makroökonómia, vállalati gazdaságtan, pénzügytan és vállalati pénzügyek, számvitel, EU-gazdálkodás, vezetési- és szervezési ismeretek, stratégiai tervezés, controlling.
A fentiekhez kiegészítésül az egyéni érdeklődés szerint választható tárgyak között szerepel a környezetgazdaságtan, marketing és marketing menedzsment, emberi erőforrás menedzsment és a projektmenedzsment.
Az informatikai tárgyak sorában: gazdaságinformatika alapjai, számítógép architektúrák, számítógép hálózatok, információ menedzsment, operációs rendszerek, programtervezés, adatbázis rendszerek, logisztika, e-business, folyamat-menedzsment, integrált rendszerek fejlesztése, adatbányászat, internet technológiák, és az információs rendszerek biztonsága. Választható többek között a weblapszerkesztés, titkosítás és adatrejtés, információs társadalom, közlekedésinformatika.
Az üzleti intelligencia szakirány témái: üzleti intelligencia, mesterséges intelligencia és tudásreprezentáció, döntéstámogató és szakértői rendszerek, kockázatkezelés, tudás alapú technológiák, infrastruktúra menedzsment, minőség, audit.
Az informatikai biztonság szakirány témái: IT-biztonság, kockázatok, kockázatkezelés, a rendszerek elleni támadások, ezek érzékelése és megelőzése (hackerek és social engineering, adathalászat), számítógép-hálózatok biztonsága (vezetékes és vezeték nélküli rendszerek), biztonsági politika és rendszabályok, az alkalmazások és IT-rendszerek biztonsági auditálása, etikus hackelés, a biztonsággal kapcsolatos előírások és szabványok, felhasználó-kezelés és felhasználók oktatása.
A Zsigmond Király Főiskolán mindezt a szabadon választható tárgyak társ-szakok tudásbázisára épülő, szélesebb kitekintést lehetővé tévő, komoly hagyományokkal rendelkező sora egészíti ki: filozófia, politológia, retorika, diplomácia és hírszerzés, nemzetközi fejlesztési politikák, de még konfliktuskezelési tréning is.
A Főiskola külön erőssége az idegen nyelvek magas színvonalú oktatása, amely a gazdaságinformatikusok számára is megteremti a nemzetközi környezetben való helytállás lehetőségét.
Munkaerő-piaci lehetőségek
A szakon oktatott témák, a képzés, a kötelező és szabadon választható tantárgyak lehetőséget adnak egy olyan komplex tudásbázis megszerzésére, amelynek birtokában a végzettek a hazai és nemzetközi gazdasági közösség érdemi munkatársaiként, illetve vezetőiként tudnak tevékenykedni. Konkrétan ilyen elhelyezkedési lehetőséget kínálhatnak:
- az államigazgatás intézményei,
- önkormányzatok,
- multinacionális cégek központjai és vállalatai,
- közepes és kis termelő, szolgáltató és kereskedelmi vállalkozások,
- bank- és pénzügyi szektor,
- logisztikai szolgáltatók,
- az Európai Unió intézményei.
A szakmai gyakorlat helyszínei
Nemzetközi és hazai gazdálkodó cégek, államigazgatási szervezetek, informatikai vállalkozások.
Általános tudnivalók az alapszakról
Képzési forma: nappali és levelező tagozat
Képzési idő: 7 félév
Szakmai gyakorlat a 7. félévben.
A diploma megnevezése
Végzettségi szint: alapfokozat (BSc),
Szakképzettség: gazdaságinformatikus
Angolul: Computer Economist
Részletes információ
Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézet gvi@zskf.hu
A Gazdaságinformatika BA szak nappali tagozaton 200.000 Ft / szemeszter, levelező tagozaton pedig 180.000 Ft / szemeszter a 2010 szeptemberében induló képzések esetén.
Hallgatóink 11 alapszakon és 6 mesterszakon nappali és levelező tagozaton, államilag támogatott és költségtérítéses formában egyaránt tanulhatnak a ZSKF-en.




