Eseménynaptár

augusztus 2010 szeptember október
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6TANÉVNYÍTÓ
7 8 9 10 11 12
13 14 15 16
17Nemzetközi Iroda Nemzetközi napja - ERASMUS
18 19
20 21
22Az új magyar dokumentumfilm és a dokumentumfilm elméletei konferencia
23Az új magyar dokumentumfilm és a dokumentumfilm elméletei konferencia
24Az új magyar dokumentumfilm és a dokumentumfilm elméletei konferencia
25 26
27 28
29HR oktatás Magyarországon napjainkban és a jövőbeli lehetőségek KONFERENCIA
30      
             
Hírek

 Vallástudományi Szemle

 

A Vallástudományi Szemle című folyóirat jellegéről és céljairól

A Vallástudományi Szemle című folyóirat 2005 tavaszán indult, első két száma 2005-ben jelent meg. A szerkesztőségben és a szerkesztő bizottságban az ország jelentős vallástudományi műhelyének több neves munkatársa található. A folyóirat a tervek szerint eleinte évente két alkalommal (félévenként) jelenik meg, később, remények szerint sűrűbben. Az alapító jogokat a budapesti Zsigmond Király Főiskola gyakorolja.
Annak ellenére, hogy a folyóirat egy intézmény égisze alatt jelenik meg, kezdettől szélesebb alapra helyezkedve értelmezi önmagát. Sokak véleménye szerint világos ugyanis, hogy egy "felekezet-semleges" vallástudományi folyóirat fontos hiánypótló a magyar folyóiratok palettáján. Eddig a vallástudomány különböző területei jobbára a különböző vallások, felekezetek által indított orgánumokban jelentek meg, a semleges, „világi" fórum, szerteágazó okok miatt több évtizede hiányzik, holott egyre növekvő igény van rá.
A folyóirat publikációs lehetőséget, véleménycsere és vitafórumot kíván teremteni a vallástudományt, annak bármely területét és azt bármilyen világnézeti alapról művelők számára. Senkit nem rekeszt ki, nincs semmiféle előzetes fenntartása senkivel szemben, mindenkit szívesen lát szerzői között, akinek értékes gondolatai, figyelemreméltó tudományos eredményei, vagy egyéb értékes mondandója van a vallástudományhoz kapcsolódóan.
Fontosnak tartja, hogy közölje, és ha kell, ütköztesse a különböző tudományos álláspontokat. Az írások szerzőjük álláspontját, felfogását képviselik, és nem a szerkesztőségét. A folyóirat nyitott akar lenni minden vélemény és minden kritika számára, amíg az megmarad a tudomány keretein belül (tehát nem vallások vagy személyek ellen irányul), viszont elzárkózik attól, hogy bármely vallást vagy felekezetet hasábjain akár propagáljanak, akár támadjanak.
Ösztönzője, gerjesztője akar lenni e tudományterületen a különféle műhelymunkáknak, előmozdítója akar lenni a tudományszervezés terén a vallástudomány akadémiai szintű felfejlesztésének, hozzá akar járulni a vallástudomány tartalmi és szervezeti épüléséhez.
Rendszeresen hírt kíván adni a tudományág eredményeiről. Bemutatja a megformált és akkreditált szakképzési tanterveket, forráskutatásokat közöl, hírt ad tudományosfokozat-szerzésekről, -védésekről, -habilitációkról, az MTA Vallástudományi Elnöki Bizottsága munkájának közérdeklődésre számot tartó elemeiről.
Recenzió rovata folyamatosan figyelemmel kíséri és bemutatja a tudományág friss könyvanyagát, tankönyveket, filmeket és egyéb médiumokat, ismerethordozókat.
A fent említett törekvésekhez még azt szükséges hozzáfűzni, hogy az eddig kiérlelt irányok nem zártak, a profil rugalmas, alakítható, fókusza bármerre és bármikor tágítható, nem akar lemaradni semmiféle olyan mozzanatról, mely a vallások, a hozzájuk kapcsolódó szervezetek és fórumok, egyáltalán a vallásos emberek, vagy a nem vallásos emberek, az emberiség élete, életminősége szempontjából jelentős, illetékesnek érzi magát az ember és a transzcendencia viszonyának, küzdelmének minden fontos mozzanatában.

A Vallástudományi Szemle szerkesztősége

Kapcsolat: vtsz@zskf.hu

Az eddig megjelent Vallástudományi Szemle folyóirat elektronikus formában:

Vallástudományi Szemle - Első évfolyam, 2005/1. szám

Vallástudományi Szemle - Első évfolyam, 2005/2. szám

Vallástudományi Szemle - Második évfolyam, 2006/1. szám

Vallástudományi Szemle - Második évfolyam, 2006/2. szám

Vallástudományi Szemle - Harmadik évfolyam, 2007/1. szám

Vallástudomány Szemle - Negyedik évfolyam 2008/1. szám

Vallástudomány Szemle - Negyedik évfolyam 2008/2. szám

Vallástudomány Szemle - Negyedik évfolyam 2008/3. szám

Vallástudomány Szemle - Negyedik évfolyam 2008/4. szám

Vallástudomány Szemle - Ötödik évfolyam 2009/1. szám

Vallástudomány Szemle - Ötödik évfolyam 2009/2. szám

Vallástudomány Szemle - Ötödik évfolyam 2009/3. szám

Vallástudomány Szemle - Ötödik évfolyam 2009/4. szám