![]() | Alumni |
ALUMNI - Tavaszi zsongás a Zsigmondon
2009. május 8-án a Zsigmond Király Főiskolán újabb rendezvény, a „Tavaszi Zsongás a Zsigmondon" került megrendezésre: a tavaly júniusi pomázi kóruskastélyban rendezett találkozó, majd a karácsonyi „adventi kocsma" után ez volt a harmadik olyan rendezvény, amelyet a főiskola volt és jelenlegi hallgatói számára szervez, és amelynek célja egyszerűen a találkozás, a közös együttlét hallgatókkal és tanárokkal.
A büfé, zene, karaoke és pókerverseny már hagyományosnak számító programjai mellett most első alkalommal került megrendezésre az Áltudományos Tanárköri Konferencia, ahol a TDK-s hallgatói előadások helyett most a tanárok mutatták be tudásukat a nagyon tudományos „TÖK" témakörét járva körül andragógiai-, pedagógiai-, történelmi szempontokból, és más tudományterületek felől is. Az „ELSÖR", avagy az „első sör a tanárral" rendezvényt is most próbáltuk ki először, amikor a hallgatók és tanárok kötetlen beszélgetése keretében olyan kérdések, témák is előkerülhettek, amelyek teljességgel kívül esnek a tanórák témaköreitől. A Capoeira bemutatót meghívott előadóktól láthattuk, a „Táckar" c. musicalből vett előadást viszont saját hallgatóink tanulták - és mutatták be, osztatlan sikert aratva ezzel a lelkes hallgatóság körében.
A nyári pihenőt követően pedig ősszel újra várjuk a jelenlegi és volt ZsKF-esek a téli Alumni, Öregdiák-találkozón.
A találkozó képekben


ALUMNI - Adventi kocsma
2008. november 28-án, pénteken tartottuk meg második találkozónkat. Az Alumni Klub célja, hogy összehozza a nálunk végzett hallgatókat, akik a rendezvény során a közelgő ünnep jegyében finom forralt borral, süteménnyel a kezükben beszélgethettek, valamint a fület melengető élőzenére táncolhattak, mulathattak...
A találkozót színesítette, hogy egy hallgatóinkból verbuválódott csapat bemutatta képeit, amelyek kiállítása egész decemberben megtekinthető lesz a főiskola épületében!
Játékos kedvű társaink pedig a póker asztal mellett próbálhatták ki, hogy fortuna kedveltjei vagy sem...
Az est fénypontja az Angyali kórus volt...
Az est képekben







ALUMNI - ZSKF Öreg Diákok Klubja - megalakult
2008. június 28-án igazán impozáns körülmények között, Pomázon a Kóruskastélyban hivatalosan is megalakult a Zsigmond Király Főiskola Öreg Diákok Klubja, más néven a ZSKF Alumni Klub.
Az egykoron a Főiskola padjaiban ülő hallgatók a napfényes délután derekán, hat órától kezdtek el gyülekezni a kastély parkjában, ezt követően Szilágyi Eszter elnök és Laki Ildikó társelnök köszöntötte néhány szóban a ZSKF Alumni klub tagjait.
Az est nem csupán egy buli volt a hallgatók életében, hanem belépő az Alumni klubba, amely utalás a korábban eltöltött főiskolai évekre, kiemelve a közös gyökereket, az együvé tartozást.
„Az olykor bosszúságot, nehézségeket okozó vizsgák, a magas kihívásokat állító oktatók emléke mára megszépült, élménnyé vált, s mosolygós arccal emlékezhetünk vissza egy-egy finom étel és ital társaságában" - mondta Kinga, egy volt nemzetközi kapcsolatok szakos hallgató.
A találkozó alkalmával a végzett hallgatóknak lehetőségük volt összemérni a tudásukat, valamint, hogy Fortuna kedveltjei-e - de mindezt szerencsére nem írásbeli vagy szóbeli vizsga formájában -, hanem a mostanság divatos pókerasztal mellett ülve, kártyajátékkal. Aki pedig úgy érezte, hogy számára felüdülést jelent „kiengedni a gőzt", annak lehetősége volt dallamos slágereket dúdolni, énekelni a karaoke-bárban.
Egy klub bizonyára akkor működik, akkor alakulhat ki releváns klubélet, ha mögötte valós személyek vannak, akik ismerik egymást, tartják a kapcsolatot, s olykor kiszakadva a szürke hétköznapokból összeülnek, találkoznak, s együtt vígadnak, illetve szükség esetén a bajban segítik társaikat. A hallgatók, akik egykoron jegyzetekkel, tanácsokkal látták el egymást, mára pályatársak, kollégák lettek, s a közös gyökerekre utalva segíthetik egymást a „nagybetűs életben", a munkaerőpiac világában barangolva.
A Zsigmond Király Főiskola az oktatási tevékenysége mellett törekszik arra, hogy társadalmi, társasági életet is biztosítson a jelenlegi és volt hallgatói számára is, így az Alumni-klubba a belépési lehetőség folytonos, minden Zsigmondos számára nyitva áll!





